2019. június 24., hétfő
2019. június 18., kedd
A görbe tükör
Néha évekbe telik, mire egy-egy fonal vagy kelme elnyeri végső formáját. Veszélyes műfaj ez: az ember menet közben elkerülhetetlenül szembesül önmagával. Érzetek, belső képek mentén alakulnak a színek, majd a minták, de aztán a folyamat megreked, mert valami még hiányzik hozzá.
Van, hogy az ihlet száll el, ilyenkor kimondottan jó félretenni, amikor az ember érzékei már túltelítődtek a látvánnyal és képtelen kívülről szemlélni a "művét", mert minden apró részletét, jellemzőjét túl jól ismeri, már megfürdött a hatásában és más vizekre kívánkozik.
De olyan is előfordul, hogy a látomás élénken él ugyan, de kell még egy adag bátorság a befejezéshez. Ez történt ezzel a kabátkával is, aminek az anyagát öt éve fontam-szőttem nagy szerelmetesen, de aztán olyan érzéseket ébresztett bennem, hogy sokáig látni se bírtam és elástam a szekrény mélyére. Csak mostanában kapta meg az áment a rehabilitációra, valamint az utolsó simításokat, amitől befejezettnek érzem.

2019. május 16., csütörtök
Kromski a Gyapjúfesztiválon
Az idei Gyapjúfesztivál különleges vendégei voltak a nagy múltú lengyel rokkakészítő család, a Kromski képviseletében Alicja Kromska és Alicja Tyburska. Élménydús nap volt sok-sok látogatóval, akik sokféle tevékenységet kipróbálhattak a rendezvényen. A két Alicja a fonás és a merev nyüstös szövés világába kalauzolta az érdeklődőket, még egy kis rokka-dedikálásra is sor került. :)
Ezúton is hálás köszönet nekik, hogy elfogadták a meghívást és részt vettek a Gyapjúfesztiválon!
Képes beszámoló a rendezvény honlapján látható.
Ezúton is hálás köszönet nekik, hogy elfogadták a meghívást és részt vettek a Gyapjúfesztiválon!
Képes beszámoló a rendezvény honlapján látható.
2019. április 29., hétfő
A kék mellény
A kék mellény számomra szimbolikus darab. Egy újabb oka a gyapjú és a szövés iránti lelkesedésünknek, és annak, miért gondoljuk, hogy egy belső kép nyomán létrehozni egy tárgyat maga a szabadság. Benne van mindaz, amit a gyapjúról és a szövésről eddig megtanultam. És az is benne van, amiről csak most kezdek tanulni: Feri barátom tudása és keze munkája is.
Az anyagát saját szövésmintám alapján szőttem Dörögdi gyapjúfonalból, pamut felvetésben. A szabás és a varrás Rekenei Ferenc munkája, aki egyébként magántanítványokat is vállal - ha valaki szeretne többet tudni arról, hogyan lehet készíteni valamit (bármit, is!) a kézzel szőtt kelmékből, a linken felveheti vele a kapcsolatot. A kék mellényre kell hivatkozni... ;)
Így készült a boldogság kék mellénye:

Ilyen lett:
És íme a mumus, ami visszatart attól, hogy az ember belevágjon: a hulladék. El kell fogadnom, ez a szükségszerűség ahhoz kell, hogy ne kizárólag téglalapokban és sálakban, kendőkben kelljen gondolkodni, ha kézi szőttesről van szó. Végül is, nem is olyan sok. Főként ahhoz képest nem, hogy tudom, hány óra, hány kézi öltés követte a leeső anyagdarabkákat, mire a kívül-belül patent kis mellényke elkészült. Szerintem ez a marék anyag nem akkora áldozat, és senkit nem lenne szabad, hogy visszatartson attól, hogy lépjen egyet és belevágjon. Még engem se... :)
2019. március 25., hétfő
Bemutatkozik az Ashford Jack szövőszék
Álmaim szövőszéke beköltözött a műhelybe (ebből következik, hogy én szintén).
Ebben a bejegyzésben szeretném egy kicsit áttekinteni a legfontosabb jellemzőit, túl azon, hogy milyen szerelmetes, mégis mi az, amit érdemes tudnia annak, aki szövőszék vásárlását fontolgatja.
A legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy 8 nyüsttel és 10 lábítóval rendelkezik. A segédlábítók lehetővé teszik a szövős kotta kombinációs kulcsának közvetlen lekötését a lábítókra (általában a középső nyolcra, a két szélsőre pedig a vásznát célszerű lekötni - ha csak nem kíván tíz lábítót a minta).
A Jack-típusú szövőszék nyüstkeretei a lábító lenyomásával felmelkednek alaphelyzetükből, így a semleges és a felső állás között nyílik ki a szádnyílás. Fontos jellemző, hogy a nyüstkeretek egymástól függetlenül külön, vagy bármilyen kombinációban kiemelhetők, így korlátlan mintázási lehetőség rejlik benne.Ebben a bejegyzésben szeretném egy kicsit áttekinteni a legfontosabb jellemzőit, túl azon, hogy milyen szerelmetes, mégis mi az, amit érdemes tudnia annak, aki szövőszék vásárlását fontolgatja.
A legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy 8 nyüsttel és 10 lábítóval rendelkezik. A segédlábítók lehetővé teszik a szövős kotta kombinációs kulcsának közvetlen lekötését a lábítókra (általában a középső nyolcra, a két szélsőre pedig a vásznát célszerű lekötni - ha csak nem kíván tíz lábítót a minta).
Ezzel szemben az általánosan elterjedt váltva járó szövőszék nyüstkeretei párokban, egymás ellenében emelkednek-süllyednek, felső csigákon keresztül vannak összekötve a párok, és minden nyitásnál az összes keret elmozdul a semleges helyzetéből, így hozva létre a szádnyílást. Így alapvetően vászonkötésre, illetve kiegyenlített mintatípusokhoz alkalmas.
A Jack lényeges tulajdonsága, hogy kézi felvetésre lett fejlesztve. Felvető kereten vagy forgó állványon készíthetjük el a felvetést. (Ezekkel a színes kalácsokkal vártam az érkezését.)
A fonalhengere nem kiszerelhető. Kézzel (na jó, egy fanyelű kurblival) kell feltekerni rá a felvetés hosszát, amire viszont bőven van hely: több tíz méter is kényelmesen ráfér.
A nyüstbe fűzést középről kell kezdeni, mert a majd' egy méter széles nyüstkeretek közepén van egy-egy biztonsági felfüggesztés, aminek a két oldalán a nyüstszálak egyenletesen szét vannak osztva. Alaptartozékként keretenként 100db nyüstszállal érkezik, de szükség esetén továbbiakat is tehetünk rá. Ehhez a nyüstkeretek felülről egy mozdulattal kivehetők a nyüstházból.
A hengerekhez gyorsrögzítős fapálca csatlakozik. Helyzetüknél fogva a technikai hulladék (a leszőhetetlen és a rögzítéshez használt szálhossz) elöl kb. 20, hátul kb. 50 cm.
A kombinációk lekötése, illetve változtatása műanyag peckekkek gyorsan és egyszerűen megoldható.
Rendkívül gyorsan lehet haladni a szövéssel, így nem csak kényelmes, de indokolt az ülve végezhető anyagtovábbítás: jobb oldalon egy fa pedállal lazíthatjuk a hátsó henger feszítését, és egy fém karral húzhatjuk előre az anyagot. Nem kell felállni és kizökkenni a szövésből, fél perc az egész.
A keskeny, kecses csónak - ami méreteivel illeszkedik a Jack relatíve kisebb szádnyílásához - a borda előtti csónaksínen siklik át a túloldalra.
További kellemes jellemző, hogy az egész mechanika csendes: a nyüstkeretek gumisínben mozognak és gumiágyra esnek vissza. A lágy texsolv nyüstszálaknak se súlya, se hangja nincs, és a bordát is gumipárna fogadja visszacsapódáskor, így a szövés hangjai mellett a légy zümmögését is meg lehet hallani.
A szövőszék hátulja használaton kívül - felvetve is - összecsukható, így szállítható. Az összecsukott méretei: 110x76x110cm, súlya kb. 60kg.

Technikai paraméterek, videó és további információ a honlapon olvasható.
Most mennem kell, akadt egy kis dolgom a műhelyben...
2019. március 11., hétfő
Random-szövött shibori
A shibori egy japán textilfestési technika neve - pontosabban gyűjtőneve, mert ezen belül számtalan technika létezik, amiknek külön elnevezése van. A lényeg, hogy a textilt csomózással, kötözéssel, hajtogatással, vagy egyéb módon előkészítik, majd megfestik. A szorosan összepréselt részekre nem jut festék, így különféle geometrikus, rajzolatos, vagy akár szabálytalan mintázatok jönnek létre.
A shibori egyik ága a szövött shibori, amikor valamilyen szisztéma szerint beleszövik az anyagba a behúzószálakat, amikkel festés előtt mintába ráncolják az anyagot. Ezt a technikát próbáltam ki a legkényelmesebbnek tűnő módon: az esetlegesség mentén. (Aki ismer, tudja, hogy szeretek a véletlenszerűséggel játszani.)
Puha merinó fonalból szőttem egy kis sálat a Kromski Presto merev nyüstös szövőkereten. Random beleszövögettem az elütő behúzószálakat, elrojtozgatás után óvatosan beráncoltam a sálat, és megfestettem. Az eredmény kissé meglepő: összehúzva nem tűnt úgy, hogy túl sok tömör része lenne, mégis egészen jól adja a kontrasztot, és az anyag két oldala más-más képet mutat.

Akit a technika bővebben érdekel, annak szívből ajánlom a Woven shibori c. könyvet, ami amellett, hogy szédületesen látványos, hihetetlen alapossággal dolgozza fel és mutatja be a tudatosan szövött shiboriban rejlő lehetőségeket. A könyv - ahogy a szövőkeret is - megrendelhető a webshopban.
2019. február 12., kedd
Gyapjúszövet ruha másképp
Ismeritek-e a japán SAORIt? Ez egy irányzat, egy iskola, amely a szövést az önismeret és önkifejezés eszközének tekinti, amit sem technikai, sem esztétikai szabályok nem írhatnak felül. Korábban írtam már erről a blogban: tücsköt-bogarat összeszőnek nagy színes összevisszaságban, és a legvégén, a több méternyi szövetből alig pár egyenes vágás és varrás után hordható ruhadarab születik. Szerelmetes egy irányzat, évek óta a hatása alatt vagyok. Saorit tanulni csak úgy sajnos nem lehet, mert ehhez el kéne utazni Japánba, vagy valahová, egy képzett Saori oktató műhelyébe, hiszen a módszer mögött mély filozófia húzódik, ami nélkül a dolog tényleg csak játszadozás.
Japánba utazni momentán nincs lehetőségem. De legeltetni a szemem a szabálytalanságból született csuda-dolgokon, hagyni hogy beindítsák a fantáziám, más szemmel nézni az évek óta halmozódó, kézzel festett-font fonalakra, és ötletszerűen társítani őket egymással; majd kíméletlenül belevágni és kételkedés nélkül összevarrni: első osztályú szórakozás! Ez ennek a ruhának a története.

Így nézett ki a szövet nyersen, ahogy lejött a merev nyüstös szövőkeretről, épp csak elrojtozgattam. Az alapanyag gyapjú, alpaka, angóra, bambusz és ezek keverékei. Fürdés, száradás és vasalás után a fonalak felpuffadtak, a szöszök kivirágoztak, az anyag megérett rá, hogy nyissz! - belevágjak.
Az irányzat másik csodája, hogy ezekhez az origami ruhákhoz nem kell szabászmesternek lenni, viszont némi térlátás nem árt hozzájuk, különben Sándor György legyen a talpán, aki útbaigazít.
Ilyen lett. Gyapjú is, szövet is, ruha is, de mégse, és mégis. Összességében (és részleteiben) olyan, amire ránézek, és azt érzem: ez én vagyok.
2018. december 22., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)