A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újrahasznosítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: újrahasznosítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 10., hétfő

Ecoprint kicsit másképp

Tele a fejem szövés-tervekkel, de ezek egyelőre tervek is maradnak, mert minden - a növények, a Pirinyó pirinyó türelme a hosszas szöszmötöléseimhez, és végül, de nem utolsósorban a kánikula is - festegetésre csábít. Szóval most nem a rokka vagy a szövőszék mellől, hanem különféle gyanús levek közül jelentkezem.

IMG_8968


IMG_8957


IMG_8943


IMG_8975


IMG_8945

2014. november 15., szombat

A tévedés, ami feldobta a szobát

Elkészült a fehér bambusz-selyem ünnepi futóm:



Szerettem volna kiegészítőket szőni hozzá. Egy számolási hiba miatt éppen fele olyan széles felvetést készítettem, mint eredetileg terveztem, de ezt persze csak akkor fogtam fel, amikor már precízen ki volt feszítve a szövőszéken. Gondoltam egyet és elkezdtem tücsköt-bogarat beleszőni, ami épp akadt a műhelyben, és amiről úgy gondoltam, hogy jól mutat majd.
Mint például ezt a bodzával és berkenyével festett gyári pamutfonalat:



Ahogy alakult a szövetcsík a kezem alatt, úgy alakult az elképzelés, hogy mire fogom használni. Eszembe jutott egy régesrégi, leharcolt pamut ágytakaró...



..ami így azért mégiscsak jobban néz ki:



És ha már ágytakaró, miért ne legyen hozzá párna is? A felvetés még nem ért véget...









A párna díszének vetüléke kézzel festett selyem, amit teljesen más célra festettem, de egy keveset egyágúra fontam belőle...



...a többit lilás gyapjakkal kártoltam össze, egy következő mókához...



2014. július 6., vasárnap

Venyige-roló

Skandináv inspirációra engedtem egy túlburjánzott folyondár csábításának és megszőttem.



A keletkezett rolóféle rövid idő alatt helyére került.



Egzotikus küllemével...



...hajótörött hangulatot kölcsönöz a kert végi objektumnak, ami roló nélkül inkább jegypénztárra hasonlított.



2013. november 14., csütörtök

Régi újdonságok

Lomok között kincsekre bukkantam. Egyebek mellett régi, háznál szőtt vásznakra leltem egy hosszú évek óta háborítatlan szekrényben:

2013.11.14. 033


2013.11.14. 058

Egy olyan korszak emlékei, amikor, ha valami elromlott, nem dobták ki, hanem megjavították, méghozzá precíz műgonddal:

2013.11.14. 042

A stoppoló gomba is a szekrény "gyermeke", a foltozás inkább mintha kötött lenne:

2013.11.14. 061

Egy ráérős téli napon majd alaposabban is megvizsgálom őket, most éppen csak rájuk csodálkoztam, nem sűrűn látok ilyesmit közelről.

Egy kukkantás az alakuló műhelyembe:

2013.11.14. 032

A berendezés jó része méltatlan körülmények közül lett kimentve. Még nincs minden a helyén, de már jó meleg van. :)

2013. május 6., hétfő

Technikai hulladék

A szövőszékről lekerülő darabok után jelentős mennyiségű dirib-darab fonal marad. Ha takarékosan intézi az ember, ez akkor se kevés: láncfonalanként min. 40cm; közepes bordán a leszőtt szélesség minden 10cm-e után 16m a hulladék. Kézzel font fonalakról lévén szó, sajgó szívvel veszem ezt tudomásul. Viszont sosem dobom ki, mert nem lehet tudni, mire lesz még jó.
A legutóbbi színes felvetés leeső szálai kiverték nálam a biztosítékot, de megtaláltam a módját, hogyan használjam fel őket.

2012.05.05. 001

Gondoltam, sötét színű gyapjúhoz fonom a szálakat.

2012.05.05. 018

Mivel a keletkezett vastag egyágú szinte könyörgött, hogy szőjem meg, engedtem neki.

2012.05.06. 044

Ezúttal gyári felvetőt használtam (aminek viszont szívfájdalom nélkül vágom le a maradékát).

2012.05.06. 051

2012. november 15., csütörtök

Rongyszőnyeg

Egy kis játék a színekkel az újrahasznosítás jegyében:

2012.11.15. 054


...segítséggel, persze:

2012.11.15. 048


Egy kis bogarászás a színes madzagokkal,

2012.11.15. 087


és kész a talpalávaló:

2012.11.15. 108



2012.11.15.-2 012



2012.11.15.-2 014


Kedvem támadt hirtelen egy tucat másikat is csinálni... Még meglátom... :)
A legutóbbi selyemszövet viszont addig kérette magát, míg összevarrtam szütyővé:

2012.11.15. 075