Az én történetem


   Vonzalmam a textíliák iránt egészen pici koromban kezdődött, amikor hosszasan nézegettem a környezetem kárpitjait, függönyeit, ezek látványa mélyen beleégett az elmémbe. Gyerekként szerettem volna a textilek „mélyére látni”, megérteni a szerkezetüket, összeszámolni bennük a színeket. Létezésük valódi misztérium volt számomra, sokszor elképzeltem, hogyan készülhettek. A felnőttek válasza – „gépek készítették” – csak tovább fokozta a kíváncsiságomat, mert a gépeket bizony emberek készítették, akiknek a teljes folyamatot át kellett látni, és ez megerősített abban, hogy a dolog megérthető.

1978
   Nagy hatással voltak rám a kézimunkázó családtagok: úgy nőttem fel, hogy körülvettek a nagypapáim suba faliképei és szőnyegei, a nagymama gobelin képei, láthattam a nagynénémet kalocsait hímezni, madeirát és richelieu-t varrni, anyukám és a keresztanyám pedig mindenfélét kötöttek és varrtak a család és az otthon számára, nekem is.

1986
   Kislányként szerettem ruhákat készíteni a babáimnak. Eleinte suta kézi öltésekkel , szegetlenül, az anyukám varrógépe körül keletkezett maradék anyagokból. Kötöttem is, színes hímzőcérnák összefogásával babapulóvert. Később a varrógéppel is jó barátságba kerültem, nagyobb koromban magamnak, még később a családomnak kezdtem varrogatni.

   Egy idő után elkezdett zavarni, hogy az alapanyagom egy késztermék: a bolti méteráru, aminek a színe, textúrája, vastagsága és alapanyaga alapvetően meghatározza a belőle készülő darab tulajdonságait. Kialakult a vágyam, hogy a legelején avatkozhassak bele ebbe a folyamatba, és álmélkodva gondoltam a textiltervezőkre, akiknek az elképzelése nyomán mindenféle érdekes anyagok készülnek. Minden a fonalnál kezdődik, így elhatároztam, hogy megtanulok rokkán fonni.

   Úton-útfélen kérdezősködtem, hátha ismer valaki egy nénit valahol, aki még használ rokkát, de akkoriban ilyet sehol sem találtam. Próbáltam olvasgatni a témában, de magyar nyelven csak néprajzi dolgozat jellegű, általános leírásokba botlottam, amik még a rokka részeit sem nevezték meg, azok funkciójáról nem is szólva. Gyakorlati hasznukat nem tudtam venni. Türelmetlenségem arra vitt, hogy az internetről rendeljek egy kis méretű rokkát, amiről kézbe véve azonnal kiderült, hogy dísztárgy. Másodjára alaposabban megnéztem a kiszemelt darabot és 2010 tavaszán hazavittem az első, szúette, korábban kerti díszként hasznosított rokkámat és elkezdtem vele ismerkedni.


   Hetekbe telt, míg kísérletezgetve megértettem a működését, és végre sikerült annyira beállítanom, hogy elkezdhessek rajta próbálkozni a fonással. Kísérletezéseimet az első próbálkozástól kezdve a blogomban tettem közzé, azzal a szándékkal, ha akadna más is, aki keresgél a témában, annak ne kelljen végigjárnia ugyanezt az utat, találjon hozzá segítséget. És csak fontam, fontam, mint a megszállott és közben a gyapjú festését is gyakorolgattam.

   Időközben világossá vált, hogy csak hazánkban nincs valódi élő kultúrája a fonalkészítésnek, a világ más tájain él és virágzik a téma, sőt, az eszközök komoly fejlődésen mentek keresztül. Látva a sok precíz, új rokkát, szemben az én kis nyeklő-nyakló régiségemmel, feltámadt a vágyam, hogy új szintre emeljem a hobbimat, és behoztam az első lengyel rokkákat az országba, amit később kártoló, szövőszék is követett. Hatalmas lendületet kaptam, tobzódtam az új technikában rejlő lehetőségekben.


   Sorban valósítgattam meg az elképzeléseimet, és folyamatosan közzétettem a munkáimat. Ebből az anyagból 2012 őszén könyv jelent meg Fonás rokkán és kéziorsón címmel. A könyvet tanfolyamok, bemutatók követték.


Látva a növekvő igényt a gyapjúval kapcsolatos kézimunka és technikai tudás iránt, megérlelődött bennem a Magyar Gyapjúfesztivál gondolata: miért ne lehetne a külföldi példákhoz hasonlóan itthon is egy rendezvény, ami összeköti a gyapjúval foglalkozó termelőket, feldolgozókat, kézműveseket és a felhasználókat, hiszen az alapanyag és a kereslet is adott, csak az összefogás és az ismeret átadása hiányzik. Először 2013-ban, baráti segítséggel és helyi összefogással jött létre a rendezvény Taliándörögdön, amit azóta minden évben megrendezünk.

   Eleinte kötögettem a saját fonalaimból, mindig látni akartam, hogy néz ki és hogyan funkcionál textilként. Igazi vágyam viszont a saját, egyedi szövet volt: aminek az alapanyagát, színét, vastagságát, szerkezetét és mintáját is én határozhatom meg és én is készítem el elejétől a végéig. A szövésről nem sok mindent tudtam, azt a keveset néhai Simonyi Ottónak köszönhetem, akinek a váci műhelyében ültem életemben először szövőszéknél – egy modern, fél szobányi szőnyegszövőszéknél – egykor (még 2003-ban) itt sajátítottam el a legalapvetőbb fogásokat, amire már autodidakta módon építkezhettem.


   A kézi fonás birtokában már biztos voltam benne, hogy nem szőnyeget, hanem lakástextil vagy ruházati célú textileket szeretnék szőni. Ahhoz, hogy a saját fonalaimmal szőjek, elkerülhetetlen volt a felvetés elsajátítása. A módját külföldi szakirodalomból mazsoláztam össze, és hosszas próbálkozások és fatális tévedések árán sajátítottam el, de bőven megérte: a lehetőség, hogy minden újabb darabhoz egyedi felvetést készíthetek kézzel font fonalból, nemcsak az alkotás korlátlan szabadságát teszi lehetővé, de további kísérletezésre hív. A technikák sokfélesége kimeríthetetlen változatossággal kecsegtet, és én csapongok e lehetőségek között, nehéz lenne választani: a merev nyüstös szövéssel villámgyorsan lehet létrehozni tárgyakat, és kézi mintázással a változatok száma óriási; a több nyüstös mintákban rejlő lehetőségeket végigpróbálni pedig egy élet is kevés... A sikerélmények az iparművészet felé orientálnak, több darabom jól szerepelt az Iparművészeti zsűriztetésen, 2014-ben pedig egy szőttesem a Békéscsabai Országos Textiles Pályázaton egyéni kategóriában ezüst oklevelet szerzett.


   Folyamatosan kísérletezem és tanulok, és még nagyon sok mindent ki kell próbálnom hogy el tudjam dönteni, melyik műfaj lesz végül az, amiben majd el fogok mélyedni. Amíg ez kiderül, addig is továbbadom a tapasztalataimat: zalaszegvári műhelyemben egész évben fogadom a tanítványokat és rendezvényeken is találkozhatnak velem a fonás iránt érdeklődők.

Füzes Zsuzsanna

További eredményeim:

Milánói Világkiállítás 2015.
Élő Népművészet Kiállítás 2015.
Békéscsabai Országos Textiles Pályázat I. díj 2016.
Hagyomány és újítás kiállítás, Peking, Ningbo (Kína) 2016.



A történetem itt folytatódik...