...avagy az autodidakta tanulás szépségei
Jó ideje izgatja a fantáziámat a len, mint alapanyag. Gondoltam, itt az ideje megismerkedni vele közelebbről.
A fonása egész érdekesen alakult, semmiben sem hasonlít a gyapjú fonására. Hosszú, kissé merev szálakból áll, és szárazon porlik. A húzása is sokkal hosszabb szakaszon történik.
Miután a a fejem minden nyílása megtelt finom lenporral, rájöttem, hogy talán megnedvesítve kellene próbálkozni. Bevált: nem csak a porlás szűnt meg, de sokkal simábban fonatta magát.
Úgy néz ki, mint a spárga, de szerencsére a színén kívül másban nem hasonlít rá.
Lelki szemeim előtt megjelent egy rusztikus lenvászon... Gondoltam egyet és felvetettem vele a szövőkeretet. Ezt így leírni sokkal egyszerűbb, mint megtenni... Cifra vérzivatar kíséretében két óra alatt a következő eredményt sikerült produkálni:
Szerkezetileg instabil (magyarán: szakadós), kiszálkázott, néhol feszes, néhol túl laza... A kincset érő tapasztalatért dolgoztam tehát: frissen font egyágú lenfonalat NEM használunk láncfonalnak.
Baltazár meghal, de nem alkuszik: lent fogok szőni, ha addig élek is. Este újra nekiálltam felvetni a szövőkeretet, ezúttal vékony pamutfonalat használtam, a legsűrűbb nyüsttel. Talán az is mutat valamit, ha len a vetülék. Íme az eredmény:
Ahogy Petőfi mondaná: "szúnyoghálónak is csak szükségből volna jó".
Még kap egy sanszot, hátha lesz belőle valami értékelhető, ha nincs kifeszülve, ha át van gőzölve... ezért ellenállok a kísértésnek, hogy egy mozdulattal levágjam és felgyújtsam. :)
Ez mindenesetre nem egészen az a rusztikus lenszövet, amiről ábrándoztam...
