Tizenkét évvel ezelőtt, amikor a második lányomat vártam, vettem egy törtfehér, gyűrt anyagú, hosszú, bő, pocakrejtős, ujjatlan nyári ruhát. Azon a nyáron az volt a kedvenc, iszonyú hőség volt, és ennél kényelmesebbet ki se lehetett volna találni. Úgy tűnt, később is szeretni fogom, de a kellemes anyaga ellenére olyan szerencsétlen vállmegoldása volt, hogy pocak nélkül már nem szerettem felvenni. Akkor megszabadítottam a vállától és egy széles pamutcsipkével egyszerűen hozzávarrtam egy rövid pólóhoz, így lett belőle egy törtfehér rövid ujjú ruha, amit utána évekig hordtam. A sok használatban aztán mindenféle érte, míg végül minden volt, csak fehér nem. Gondoltam, ezen az állapoton rontani már úgysem lehet, és megadtam neki a harmadik esélyt is: némi öltögetés-kötözgetés után belenyomtam egy kis diófőzetbe. Íme:
