2011. március 27., vasárnap

Tavaszi nagytakarítás

Mi kell hozzá?
- napsugár, madárcsirip (e feltételek megléte esetén határozottan hatékonyabb a dolog)
- citrom, só (lásd Réka vonatkozó bejegyzését )
- fogyó Hold (a hagyomány szerint ekkor van a takarítás ideje)


Nem lesz nyűg, ha a külső-belső harmónia helyreállításának eszközeként tekintünk rá. Hiszen a környezet, a napi használatú tárgyak állapota közvetlenül hat vissza ránk, így ha ezeket rendezzük, általa önmagunk számára teremtünk rendet. Ahogy átrámoljuk a tárgyainkat, selejtezünk, egyúttal belül is döntésekre jutunk, rendszerezünk, hiszen amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent.
Használjuk ki a fény erejét, cseréljünk színeket magunk körül, hogy más megvilágításba kerüljenek a dolgok (átvitt értelemben és konkrétan is).
 Engedjük be a tavaszt! Forgassunk fel mindent, hagyjuk, hogy a fény és a levegő átjárja a rejtett zugokat is. Átmenetileg még nagyobb zűrzavar lesz, de végül megújító erejű átalakulás lesz a jutalmunk. Ahhoz, hogy teremjen, előbb pusztulni kell…
Mivel főzni úgysem lesz idő, tartsunk koplalónapot, így egyúttal a belső nagytakarítás is megindulhat.
A tavaszi nagytakarítás koronájaképpen hozzunk friss virágot a lakásba!
Ha jól és kedvvel végeztük a dolgunkat, a következő heteket emelkedettebb hangulatban tölthetjük.

Boldog tavaszt Mindenkinek!

3 megjegyzés:

Anna írta...

De jó kis inspiráció. Csodaszépen fonsz egyébként:)

Zsu írta...

Örülök, ha inspirál, nekem bevált. Köszi! :)

Waldorf manófaktúra írta...

Nagyon jól esett ez a kis bejegyzés! Köszönöm! :-)