2010. december 6., hétfő

Milyen rokkát érdemes választani?

A „szerelem első látásra” rövidre zárja ezt a problémát, ennek hiányában van néhány szempont, amit érdemes figyelembe venni.

Milyen típusú fonalakat szeretnénk fonni rajta? Természetesen mindenfélét. Azonban minden rokkának megvan a maga műfaja, amire inkább alkalmas, mint bármi másra. Ehhez kicsit beszélni kell a tárcsa arányokról. Például a 9:1 arány a nagy kerék és az orsószárny tárcsája átmérőjének arányát jelenti, vagyis míg a nagy kerék megtesz egy teljes fordulatot, addig a szálvezető az orsó körül kilencszer fordul meg. Minél nagyobb ez az arányszám, azonos pedálritmus mellett annál gyorsabban fog fonni a rokka. Kezdők általában a 6:1 – 9:1 arányt találják kényelmesnek, és ez az a tartomány, amivel nagyjából bármit lehet fonni. Azok a rokkák, amik igen nagy kerékkel rendelkeznek, gyorsabban tudnak fonni, és inkább vékonyabb fonal fonására alkalmasak. Ami persze nem jelenti azt, hogy ezt ne lehetne egy kisebbel is megtenni, legfeljebb gyorsabban kell hajtani a pedált. A rokkák több tárcsával készülnek, többféle beállítást téve lehetővé, jobb tudni, mit is jelentenek ezek.

Dupla ékszíj, vagy skót feszítő? Másképpen: mi fontosabb, a tágabb keretek között szabályozható működés, ami nagyobb kontrollt tesz lehetővé, vagy pedig az egyszerű és könnyű működés?
A két ékszíjas megoldásnál az egyik ékszíj az orsót, a másik a szálvezető szárnyat köti össze a nagy kerékkel, mind együtt mozdulnak, a fordulatkülönbséget egyedül a tárcsák méretaránya adja. Ezt azt jelenti, hogy ha változtatni akarunk a beállításon, csak az ékszíjat kell áttenni egy másik méretű tárcsára.
A skót feszítőnél egy ékszíj van: ez hajtja a szálvezető szárnyat. Mivel az orsó a szálvezető szárny tengelyén forog, szabad futása lesz ékszíj nélkül, ezt szabályozza le a skót feszítő, ami egy óvatos mozdulattal akár fonás közben is állítható, ahogy telik az orsó. Precízebb beállítást tesz lehetővé, de aki az egyszerűbb megoldásokat szereti, annak a két ékszíjas megoldás ajánlott.
Vannak rokkák, amiknél a dupla ékszíj és a skót feszítés is megtalálható, és kedvünk szerint váltogathatjuk, épp melyiket szeretnénk használni. Ez a lehetőség technikailag szélesebb spektrumúvá teszi a rokkát.

Egy vagy két pedálos legyen? Ez valójában ízlésbeli kérdés, kinek melyik szimpatikusabb. Van, aki könnyebbnek találja a kerék lassú mozgásban tartását két pedállal, mint eggyel.

Függőleges vagy vízszintes elrendezésű legyen? A függőleges építésű rokkák (amikor az orsó a kerék fölött van) kisebbek, könnyebben mozgathatók, szállíthatók. Ha kevés a helyünk, vagy tervezzük, hogy a rokkát gyakran fogjuk szállítani, erre is érdemes gondolni.

És végül: milyen a rokka összhatása? Nem elhanyagolható szempont a küllem sem, hiszen a fonási élmény része a látvány, a fa érintése. Remélhetőleg a választás egy hosszú barátság kezdetét jelenti.

8 megjegyzés:

Zelnice írta...

Ez a rokka-forgalmazás új dolog, vagy csak elkerülte a figyelmem? Egyik szebb, mint a másik. Még szerencse, hogy nem aktuális a vásárlás, nehéz dolgom lenne.

peony írta...

Na, te aztán rendesen beleástad magad a technikai részletekbe... :-)

Zsu írta...

Violini, igen, vadiúj.

Peony, de legalább verset nem írtam róla (még)... ;)

Katbo-Réka írta...

Zsu, én inkább átmegyek Hozzád!!!! :-)

Zsu írta...

Katbo, várlak szeretettel!

Júlia írta...

Segítsetek holtudnék megtanúlni fonni.Köszönöm

Bartók Emese írta...

Szia Zsuzsi!
Hol lehet személyesen megnézni ezeket a csodamasinákat?
Köszi!
Emi

Zsu írta...

Emi, nem sokára, a részleteket hamarosan közzéteszem.