Gyapjúszövet ruha másképp

Ismeritek-e a japán SAORIt? Ez egy irányzat, egy iskola, amely a szövést az önismeret és önkifejezés eszközének tekinti, amit sem technikai, sem esztétikai szabályok nem írhatnak felül. Korábban írtam már erről a blogban: tücsköt-bogarat összeszőnek nagy színes összevisszaságban, és a legvégén, a több méternyi szövetből alig pár egyenes vágás és varrás után hordható ruhadarab születik. Szerelmetes egy irányzat, évek óta a hatása alatt vagyok. Saorit tanulni csak úgy sajnos nem lehet, mert ehhez el kéne utazni Japánba, vagy valahová, egy képzett Saori oktató műhelyébe, hiszen a módszer mögött mély filozófia húzódik, ami nélkül a dolog tényleg csak játszadozás.
Japánba utazni momentán nincs lehetőségem. De legeltetni a szemem a szabálytalanságból született csuda-dolgokon, hagyni hogy beindítsák a fantáziám, más szemmel nézni az évek óta halmozódó, kézzel festett-font fonalakra, és ötletszerűen társítani őket egymással; majd kíméletlenül belevágni és kételkedés nélkül összevarrni: első osztályú szórakozás! Ez ennek a ruhának a története.

Így nézett ki a szövet nyersen, ahogy lejött a merev nyüstös szövőkeretről, épp csak elrojtozgattam. Az alapanyag gyapjú, alpaka, angóra, bambusz és ezek keverékei. Fürdés, száradás és vasalás után a fonalak felpuffadtak, a szöszök kivirágoztak, az anyag megérett rá, hogy nyissz! - belevágjak.

Az irányzat másik csodája, hogy ezekhez az origami ruhákhoz nem kell szabászmesternek lenni, viszont némi térlátás nem árt hozzájuk, különben Sándor György legyen a talpán, aki útbaigazít.

 

Ilyen lett. Gyapjú is, szövet is, ruha is, de mégse, és mégis. Összességében (és részleteiben) olyan, amire ránézek, és azt érzem: ez én vagyok.