Lenvászon

...avagy az autodidakta tanulás szépségei, második (és harmadik) nekifutás

Továbbra sem hagyott nyugodni a kézzel készült lenvászon gondolata. Okulva a korábbi próbálkozásból, annál sűrűbb felvetéssel számoltam. A biztonság kedvéért láncfonalnak gyári pamut-len keveréket használtam, egész pontosan fehér és barna Cottolint az Ashfordtól. Vetüléknek egyágú kézzel font lent szántam.
Felvetettem a szövőszéket, és az első pár centiméternyi szövés ezer hibáról kiabált. Íme:

Jól látszik, hogy a vetüléknek szánt egyágú lenfonal túl vékony, a szövésképe megint inkább szúnyoghálóra hajaz, nem vászonra. A nagyobbik baj viszont, hogy több helyen hibáztam a szálak befűzésekor, a nyüst és a borda között véletlen szálkeresztezések vannak.
Azt csak mellékesen említem meg, hogy a felvetés során rosszul számoltam ki az egy nyüstre eső szálak számát, de ezt csak a nyüstbe fűzés vége felé vettem észre, így kénytelen voltam cérnából pótnyüstöket felkötögetni néhány (tucat) szálnak a bal oldalon, miközben a felvetés jobb oldalán gúnyosan mosolygott rám egy kazal fel nem használt nyüstszál...

Nos, legalább már tudom: ez is orvosolható.... lehetett volna, ha csak ezen múlt volna.
Ezer sebből vérzett a dolog, hát elhatároztam, hogy befűzöm újból. Sziasztok, pótnyüstök...

Ahhoz, hogy befűzzem újból, tudnom kell a szálrendet, legalábbis a páros-páratlan szálak sorrendjét. A szálrendet őrző pálcák természetesen már ki voltak húzva a keresztből, ezért nyeltem egy nagyot, kigúvasztottam a szemem, és egyenként felszedtem a páratlan szálakat egy kettes körkötőtűvel:

Ismét befűztem a szálakat nyüstbe, bordába, megjegyzem, egyre gyorsabban ment. A vékonykára sikerült lent navahóval háromágúsítottam (be szép kifejezés volt ez), így minden készen állt rá, hogy harmadszorra is megpróbáljam. Apróbb hibák most is akadtak benne, de a látvány, az összkép biztatónak tűnt, így folytattam.

Szőttem egy 90cm-es hosszt a háromágú lennel, a végére beszőttem egy két centis kartoncsíkot elválasztónak, és szőttem még egy fél méteres darabot, ezúttal barna Cottolin vetülékkel. Így nézett ki nyersen, ahogy levágtam a szövőszékről:

Kissé egyenetlen, kissé hézagos volt. Avatás következett. Sokfélét olvastam-hallottam a nyers lenvászon avatásáról, leírom, mit műveltem vele végül.
A nyers vásznat kézmeleg vízbe áztattam, majd gépben kimostam 60 fokon. Nem centrifugáltam, nem csavartam ki. Hosszanti irányban kirázogattam, és kiterítve szárítottam. Mielőtt teljesen megszáradt volna, újra és újra vízpermetet fújtam rá, és hosszában mindig újra kihúzogattam. Ezután hagytam csontra száradni. A száraz vásznat hosszában négyrét hajtottam, és hosszanti irányban megfeszítve egy asztal élén minden oldalán hosszában lehúzogattam. Ettől a lenszálak természetes ragasztóanyaga előbújik, és bevonja a vásznat, ami simábbá, fényesebbé, és folttaszítóvá teszi azt. Végül szárazon kivasaltam, a látvány is megváltozott:

A végeredmény tetszik, az apró hibák nem zavaróak, látszik rajta a kézzel készült jelleg.

A legnagyobb meglepetés az volt, hogy arányaiban mennyi időt igényelnek az előkészületek. A számolgatás, a felvetés elkészítése és a befűzögetés összességében kb. a munka 80%-át tette ki, maga a szövés már pillanatok alatt ment. Bízom benne, hogy ez az arány idővel és gyakorlattal javulni fog.