A rokka rövid története

Ha keresgélünk a kézi fonás témakörében, számtalan különféle rokkával találkozhatunk a régi festményeken és metszeteken ábrázolt eszközöktől a padlásokról előkerülő régiségeken át a napjainkban gyártott, modern rokkákig. Az alapelv minden esetben ugyanaz: az elemi szálak összesodrásával fonal készül. Funkcionális szempontból vizsgálva az eszközök fejlődését nyomon követhető, hogyan jöhetett létre azok ilyen mértékű változatossága, és világossá válik, hogy a modern rokkák funkcionális eltérései milyen gyakorlati célokat szolgálnak.

A kezdet

A legősibb fonóeszköz a kőkorból maradt ránk. Az orsók egy szárból és egy tárcsából állnak, a szár hossza, a tárcsa anyaga, mérete és súlya, illetve a száron való elhelyezkedése tág határok között változhat, attól függően, hogy a világ mely részéről származnak és hogyan használták.  Például a navahó indiánok orsójának kb. méteres szára van, ami pörgetéskor a földön támaszkodik, a tárcsája a szár alsó negyedén helyezkedik el. A perui indiánok orsójának arasznyi hosszú szára van, tárcsája alul helyezkedik el, és fonáskor az orsó az éppen font szálon függve pörög. 

Oroszországban és a közel-keleten is elterjedt a rövid szárú alátámasztott orsó, ami egy kis tálkában pörög, megakadályozva a leesést vagy felborulást.  

A török orsó szárának alján tárcsa helyett egy szétszedhető kereszt van, amin a feltekert fonal rögtön gombolyagot képez. 

A hazánkban elterjedt orsó arasznyi hosszú, tárcsája kicsi és könnyű, a szár alsó részén helyezkedik el; használatban a fonó ujjai egyszerre tartják és forgatják a szárat.

Az első lépés az orsótól a rokka felé

Valamikor i.e. 500 és i.sz. 750 között a kezdetleges orsót mechanikával látták el: az orsó két támasztékon vízszintesen nyugszik, szárát hajtószíj köti össze egy nagyobb kerékkel.  

A rokka elődje keleten: a csarka

A távol-keleten terjedt el, pl. Indiában, Vietnamban a mai napig használatos. Egy olyan eszközből fejlődött ki, amit a selyemgubó szálának felgombolyítására használtak Kínában és Burmában. Kézi hajtású kereke egy apró, tűszerű orsót forgat meg. Nagy áttét jellemzi, a kerék és az általa hajtott tárcsa méretaránya 60 vagy akár 80:1. Eredetileg a csarka a földön helyezkedik el, az orsó és a kerék tengelye kartávolságra van egymástól, és a fonó törökülésben ül vagy térdel előtte.  

Hordozható, asztali változata Mahatma Gandhi találmánya, arasznyi kerekű és elfér egy kis fadobozban.  A rövid szálú pamut fonására használják, ami erős sodratot igényel.

A rokka elődje nyugaton: az óriás kerék

A csarka a középkorban jutott el Európába, a Brit-szigetekre feltehetőleg Hollandián keresztül került a XIV. században.  Itt egy kényelmi fejlesztés eredményeképpen a mechanika a földről feljebb kerül, kb. vállmagasságba. A lábakon álló szerkezet kereke óriási, a küllőknél fogva forgatják meg. A lábak száma kettőtől négyig változhat. „Sétáló kerék” néven is említik, mivel a fonó sétál a kerék és az orsó között: a gyorsan pörgő orsó felől érkező sodrat alatt húzza szállá a gyapjút, hátrébb lépve az orsótól méternyi hosszú fonalszakaszt hozva létre, feszesen tartva a szálat a kerékhez lép és megforgatja, hogy  további sodrattal megerősítse azt, majd ismét közelebb lép az  orsóhoz, hogy engedje felcsévélődni a megfont fonalat. Angliában és az Egyesült Államokban a mai napig használják.

A rokka kialakulása

A fejlesztések célja jellemzően a termelékenység növelése és a kényelmesebb használat.

A szárnyas orsó

A szárnyas orsó eredetéről nem tudni biztosat, egyes feltevések szerint Leonardo da Vinci találmánya, és Itáliából terjedt el. Az orsó körül forgó szárny lehetővé teszi, hogy egy lépésben keletkezzen sodrat - amivel a szálak fonallá állnak össze - és csévélődjön fel a fonal az orsóra. Az orsónak és a szárnynak külön tárcsája van, így az első szárnyas orsóval felszerelt rokkák két hajtószíjjal működnek.

 

A lábító

Eleinte a szárnyas orsóval felszerelt rokkák még kézi hajtásúak voltak; volt lábakon álló és asztali változatuk is. 

Később a kézi meghajtás teljesen eltűnik, helyébe a lábító lép, javítva a munka ritmusán. Később megjelennek két pedálos változatok is, így még  dinamikusabbá válik a folyamat, ráadásul kisebb erőfeszítést igényel.

Két szíjas rokkák

A két szíjas rokkák által produkált sebesség és a sodrat mennyisége a kerék és a tárcsák méretéből adódik, egy fix arányszám függvénye, emiatt ezek a rokkák specializálttá váltak, egyenletes működésük egy szűkebb tartomány korlátai közé szorult.  Találunk kisebb és nagyobb arányszámokkal működő két szíjas rokkákat, a nagyobb arányszám (és jellemzően a nagyobb kerék) minden esetben nagyobb sodratmennyiséget jelent. Az orsó mérete utal a rokkával font fonal vastagságára.

A nagyobb sodratot igénylő, vékonyabb len- és kenderfonalak készítéséhez nagyobb kerekű rokkát használtak, ami megőrizte a vízszintes elrendezést. Arányszáma 18-22:1.

A kevésbé sodrott gyapjúfonal fonásához elég a kisebb kerék, az arányszám 6 -10:1 körüli. A kisebb kerék helytakarékosabb elrendezést tesz lehetővé: találni ferde elrendezésű rokkákat, ahol közelebb kerül egymáshoz orsó és kerék, és függőleges elrendezésűeket, amikor a kerék alul, az orsó fölötte foglal helyet, vagy akár éppen fordítva.

 

A két szíjas rokkák átalakításával jöttek létre az egy szíjas rokkák változatai. Az egyik hajtószíjat egy feszítő zsinór, vagy fékrendszer váltja ki, ezáltal a rokka működése tágabb keretek között szabályozhatóvá válik. Az egy szíjas rokkáknak két típusa van: orsó-hajtású és szárny-hajtású.

Orsó-hajtású rokkák

Ír-feszítős rokkáknak is nevezik őket. Ezeken a rokkákon a kerék az orsót hajtja meg, a szárny forgását bőrpánt fékezi. Az orsó nagy erővel húzza be és csévéli fel a fonalat, a szárnyfék ereje állítható, főként alacsony sodratú fonalak készítésére alkalmas. Régen gyapjút fontak rajta.  Jellemző rá a függőleges felépítés, és a nagy orsókapacitás, főként az új modelleken. Durva jellege miatt a kisebb orsójú változatait ma már nem gyártják, napjainkban a szőnyegszövésre való vastag gyapjúfonalak készítésére, vagy erősen texturált művészi fonalakhoz ajánlott.

Ashford Country 2

Szárny-hajtású rokkák

A skót-feszítősnek is nevezett rokkák kereke a szárnyat hajtja meg, ami nagyobb sodratmennyiséget képes produkálni a fonalban. Az orsót fékező zsineg feszességének szabályozásával a szálbehúzás ereje tág határok között változtatható, emiatt a skót-feszítős rokkák technikai értelemben a legszélesebb körben használható rokkák. Mivel a két szíjas rokkák egyszerűen átalakíthatók skót-feszítőssé, napjaink minden igényt kielégítő rokkái egyesítik a két szíj és a szárny-hajtás nyújtotta előnyöket, azaz mind a két módon használhatók.

Kromski Symphony

Különleges rokkák

Léteznek fejlesztési irányzatok, amelyek olykor gyakorlati szempontból megkérdőjelezhetőek, mivel a rokka bonyolultabbá válik, de funkcionálisan nem tud többet. Ilyenek a többkerekű rokkák, amik áttétek egész során keresztül érik el az egy kerékkel is elérhető fordulatszámot, vagy az egyszerre több szárnyas orsót hajtó rokka, ami méltó eszköz a szinkronfonók művészetének bemutatására, feltéve ha vannak… Nyilvánvaló, hogy az emberi leleményesség eme gyöngyszemeit nem a funkció, hanem a játékos alkotókedv ihlette. 

  

Vannak persze nemesen egyszerű, mégis művészi igényességű darabok is. A formatervezés és a díszítés pazar változatosságán látható, hogy a rokkák mindig is nagy becsben tartott eszközök voltak. Ezeket látva felmerül a kérdés, hogy vajon milyenek lesznek a jövő rokkái? Mert az már biztos, hogy a korszakok jönnek-mennek, de a kézi fonás stabilan elkísérte az emberiséget a kezdetektől napjainkig…