A NESZ és a FAO létrehozott egy közös projektet, melynek célja a kirgiz és üzbég vidéki emberek megélhetési lehetőségeinek javítása azáltal, hogy az élelmiszeripari melléktermékekre (pl. gyapjú, kukoricacsuhé, vesszők) jövedelmezőnek ígérkező ágazatot építenek: kézműves termékeket fognak belőle készíteni. A NESZ pályázatot írt ki magyar mesterek számára, akik vállalták, hogy megtanítanak 10-12 felnőttet, hogyan készíthetnek piacképes termékeket a helyi alapanyagból, a saját hagyományaik figyelembevételével. Erre a feladatra jelentkeztem én is tavaly nyáron, és meg is kaptam a lehetőséget, hogy Kirgizisztánba utazzak és legjobb tudásom szerint járuljak hozzá a projekt megvalósításához.
A csoportomban levő hölgyek az ország különböző pontjairól érkeztek Biskekbe, a fővárosba, voltak akik 800km-ről utaztak a mesterkurzusra. A résztvevők nagyon eltérő tudásszinten álltak, a hobbikötőtől kezdve a sátorszalag, a termé szövésének mesterén át a shirdak-mesterig (aki hagyományos kirgiz nemeztakarókat készít). A közös nevezőnk a textil és a gyapjú szeretete volt, és a szándék, hogy a legjobbat hozzuk ki a rendelkezésre álló egyszerű eszközökből. Kérdésemre, hogy mit szeretnének megtanulni a kurzuson, legtöbben a kilim vagy a termé technikáját nevezték meg.
Fonással kezdtünk. Pillanatok alatt kiderült, hogy szinte mindenki profi fonó, kb. 6 éves koruk óta fonnak, és nincs olyan csínja-bínja a dolognak, amit ne a legnagyobb magabiztossággal tennének, magától értetődően. Megismerhettem az ő hagyományos orsójukat, aminek felül van egy apró, de súlyos tárcsája, és egy, a száron keresztülszúrt pecekre akaszkodik nyolcas alakban a fonal, hogy ne ugorjon le az orsóról perdültében. Én pedig megmutattam nekik az angolszász típusú felső tárcsás orsót, amit én használok, és akkora sikere volt közöttük, hogy egy darabot sem tudtam hazahozni belőle, a kurzus végére mindet szétajándékoztam közöttük. Azt mondták, sokkal jobban pörög, mint az ő hagyományos orsójuk, volt aki nagylelkűen nekem is adta az övét.
A szövést kisméretű fakereteken kezdtük, ez elég volt arra, hogy a technikában járatlanok is megtanulják az egyenes széltartást és a sűrű tömör felület képzését, de ahhoz is elég volt, hogy kiderüljön: van két gyakorlott szőnyegszövő a csoportban, akik Batkenből érkeztek. Az ő technikájuk iráni típusú: van színoldala, és a visszáján a színek találkozásánál domború varrat húzódik. Megmutattam nekik a kétoldalas, likatos kilim technikát, aminek mindkét oldala egyformán szép. A kis fakeretekről áttértünk a nagy vaskeretekre, amin kisebb szőnyegek születtek. A minták az ő mintakincsükből származtak, közösen terveztük meg kockás papíron és a likatos technikával készítették el a nagyobb darabokat, volt, aki kettőt is.
A rangidős szaktekintély elhozta megmutatni saját szövésű sátorszalagjait és a szövőeszközét. A szalagok egyik oldala mintázott, a másik oldala csíkos. Összehasonlítottuk azzal a metódussal, amit én vittem, aminek mindkét oldala mintázott. Elmondták, hogy hagyatékból kerülnek elő ilyen kétoldalas szalagok, de már nem szövik őket, mert feledésbe merült a módja. Az eszközök között is volt némi eltérés. Mindkét verzióra készítettünk egy-egy felvetést együtt. Majd - a két módszerből a legjobb elemeket ötvözve - létrehoztunk egy hibrid felvetést is. A fiatalabbak mindkét szalagszövést elsajátították, az idősebbek csak a duplát akarták, hiszen az egyoldalas már a kisujjukban van.
A 10 tanítási nap végére kisebb kiállítást rendeztünk az elkészült tárgyakból. Elégedetten vitték haza a munkáikat és ígéretet tettek, hogy a saját köreikben továbbadják majd a tanult újdonságokat.
Bízom benne, hogy többükkel is fogunk még találkozni, a jövőben fel-felbukkanhatnak majd távoli ismerőseink hazai rendezvényeken is... :)
